SAKK. A papírforma érvényesült: a diósgyőriek óriási fölénnyel utasították maguk mögé a mezőnyt, így jövőre már az NB I/B-ben játszhatnak.

Új kihívások

– Sokan megkérdezték már tőlem, hogy mit keres egy nemzetközi nagymester a sportági csapatbajnokság harmadik vonalában – kezdte Héra Imre. – Engem mindig vonzottak az új kihívások, és miután a DVTK-Első Miskolci Sakkiskola kidolgozta a maga többéves projektjét, amelynek végén az élvonal áll, igent mondtam a felkérésükre. Jövetelemhez hozzájárult az is, hogy Miskolcon oktatok, Korpa Bence és Papp Tamás is a tanítványom.

A miskolciak éltáblása csak néhányszor ült asztalhoz, ahhoz ugyanis túl drága az „órabére”, hogy klubja minden fordulóban igénybe vegye szolgálatát.

– Mint minden sportágban, így a sakkban sem lehet eredményt elérni sok, vagy inkább rengeteg munka nélkül – folytatta a nemzetközi nagymester. – Csak abból a sportolóból válhat eredményes játékos, aki pluszokat nyújt és beleteszi a szívét-lelkét ebbe a játékba, mert ebben a műfajban nincs takarékláng. A motiváció is nagyon fontos: szerencsére ez bennem megvan és az általam nevelt „sakk­fiaimat” sem kell nógatnom, dolgozik bennük a hajtóerő. A hatvannégy kockás műfaj nagyon változatos: ebben lehet játszani, edzősködni, szakkommentálni, könyveket írni – és jómagam ezeket végzem is. Tavaly részt vettem annak a megnyitáselméleti kiadványnak az elkészítésében, amelyet Európa egyik legnevesebb kiadója jelentetett meg Alexei Sirov nagymester előszavával, s művünkről nagyon pozitív nyilatkozatok jelentek meg.

Mind a hattal

Héra Imre még a húszas éveiben jár, vagyis sokáig tologathatja a figurákat, pályafutásából akár évtizedek vannak hátra, de máris büszkélkedhet egy ritka „csúccsal”.

– A magyar válogatott 1978-ban sakkolimpiai bajnok lett Argentínában – emlékezett a DVTK-EMSE tagja –, és nekem a Buenos Aires-i aranycsapat mind a hat tagjával, Portisch Lajossal, Ribli Zoltánnal, Sax Gyulával, Adorján Andrással, Csom Istvánnal és Vadász Lászlóval volt alkalmam sakkozni. ÉM-KT